KezdőlapBelföldBiztonsági őrt késeltek meg

Biztonsági őrt késeltek meg

Testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vették.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást R. L. 26 éves nagykállói lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi barátaival szórakozott egy vendéglátóhelyen a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai üdülőövezetben augusztus 7-én éjjel.

A szórakozóhelyen vitába keveredtek egy másik társasággal, emiatt a biztonsági szolgálat munkatársai kitessékelték őket, amit ugyancsak rossz néven vettek. Újabb vita alakult ki, ennek hevében R. L. a nála lévő késsel az egyik 29 éves biztonsági őrt hastájékon szúrta, aki ennek következtében – az előzetes orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A bűncselekmény elkövetése után az elkövető a helyszínről autóval menekült, de a haladéktalanul beszerzett adatok és az összehangolt rendőri intézkedéseknek köszönhetően a Készenléti Rendőrség Nyírbátori Bevetési Osztályának munkatársai húsz percen belül elfogták.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság nyomozói R. L.-t testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására – tette közzé a police.hu.