KezdőlapBelföldBicskával akarta feldarabolni menyasszonyát egy békéscsabai férfi

Bicskával akarta feldarabolni menyasszonyát egy békéscsabai férfi

Késsel támadt a menyasszonyára egy holland férfi Békéscsabán. A rendőrség fél nap alatt elfogta őt, majd a büntetőeljárás iratait továbbították az ügyészségre.

Emberölés kísérletével gyanúsít a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy holland állampolgárt. A 34 éves férfi 2021 novemberében a menyasszonyával átutazóban volt Békéscsabán. Bulgáriába akartak vonattal eljutni, mert a férfi ott akart munkát vállalni.

A pár 2021. november 24-én este a vasútállomáson, egy sörözőben töltött időt, a férfi italozott, ám a viselkedése miatt kiküldték. Taxiba ültek, majd visszaindultak abba a hotelbe, ahol megszálltak, de a vőlegény útközben erőszakossá vált. Fenyegette a menyasszonyát, azt mondta neki, megöli, tíz részre vágja szét, majd menet közben kinyitotta a kocsi ajtaját. Ekkor a taxi sofőrje megállt, a férfi kiszállt, behajolt a hátsó ülésen és megütötte a nőt. A taxis a másik ajtón kiengedte a bántalmazott nőt, a párja pedig egy bicskával a kezében kergetni kezdte az autó körül, eközben a nyakán, valamint a mellkasán is megsebesítette.

Többen is tanúi voltak mindennek, s a nőt két férfi felvette az autójába, miközben értesítették a rendőrséget. A vőlegénye elmenekült, de a rendőrök másnap délelőtt Békéscsabán, a vasútállomás közelében elfogták és őrizetbe vették. Jelenleg is letartóztatásban van.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügy iratait pedig 2022. december 5-én továbbították az ügyészségre – írja a police.hu.