Élete egyik legfájdalmasabb időszakán van túl Polgár Tünde, aki elveszítette édesanyját. A sors kegyetlen volt, a Feleségek luxuskivitelben sztárja régóta tervezte, hogy közel 40 év után kibékül vele, ám erre már nem kerülhetett sor.
– Anyának alkoholproblémái voltak, ám a válásnál a bíróság neki ítélt az öcsémmel. Amikor már tarthatatlan volt a helyzet, apu magához vett minket. Anya úgy élte ezt meg, hogy elárultuk. Azután nem keresett minket, nem érdekelte, mi van velünk – emlékezett vissza Tünde, aki akkor 12 éves volt, s ezután csak néhány alkalommal találkozott édesanyjával. Többek között nagymamája temetésén, ám Vera asszony ott sem érdeklődött iránta.
– Az öcsém párszor kereste, de mindig elutasításba ütközött, ezért én meg sem próbáltam. Gyerekként nem beszéltünk róla. Apa néha mondta, mit hallott, de sok információnk nem volt, mert az egész családdal megszakította a kapcsolatot – folytatta Tünde.
Édesanyja szinte semmit nem tudott Tündéről, azt sem, hogy gyermeke született.
– Párszor felhívott: „Helló, Vera vagyok”. Nem is azt mondta, hogy anya… Mindig közölte: a gyerekeként kötelességeim vannak. Ilyenkor pénzt kért, de soha nem kérdezte, hogy vagyok! Próbáltam összegyűjteni a bátorságom, hogy elmondjam, szeretnék találkozni és beszélni vele, de sosem mertem. Féltem a visszautasítástól, és attól, milyen válaszokat kapok a kérdéseimre. Szerettem volna megtudni, miért hagyott el? Miért nem keresett soha? Miért nem érdekelte, hogyan alakult az életünk? Sokáig magamat okoltam, hogy nem kellettem. Talán nem is fogadtam el, nem az én hibám, és nem is bocsátottam meg magamnak – sírta el magát Tünde.
Végül hiába gyűjtötte össze bátorságát, már nem volt lehetősége találkozni vele. Egy forgatáson hívta öccse: édesanyjuk meghalt.
– Rákos volt, és szívproblémákkal küzdött. Kórházban volt, de nem tudtunk róla. Eltelt a halála után két hét, mire szólt nekünk a testvére, hogy intézni kell a temetést. Sokkot kaptam, nem hittem el. Hirtelen rám szakadt, hogy ezt már sosem tudom rendbe tenni. Hazafelé a forgatásról összetörtem az autómat, zokogtam, összeomlottam – emlékezett vissza Tünde.
– Szégyellem, hogy ennyi év alatt sosem tudtam meglépni, amit kellett volna. Ennél az is jobb lett volna, ha van egy vita, egy nagy kiabálás, vagy ha a fejemhez vág fájó mondatokat, mert az is egyfajta lezárás lett volna. Így viszont sosem tudom meg, mit gondolt anya. Azt hiszem, ha olyat mond, amit igaznak érzek, és azt látom, hogy megbánta, akkor megbocsátottam volna neki…
Indirekt/Blikk
