KezdőlapBelföldBecsapva, elárulva érezte magát Bochkor Gábor eltitkolt barátnője

Becsapva, elárulva érezte magát Bochkor Gábor eltitkolt barátnője

Pár napja állt a nyilvánosság elé Demeter Alexandra, Bochkor Gábor eltitkolt barátnője. A csinos gyógyszerész két évig volt együtt a népszerű rádióssal, a nyilvánosság pedig már csak a szakításukról értesülhetett. Most kiderült, hogy mikor telt be a pohár Alexandránál és miért titkolta őt Bochkor Gábor.

A Hot! magazinnak egy neve elhallgatását kérő informátor nyilatkozott, aki nagyon közel áll Demeter Alexandrához:

„Két évvel ezelőtt, épp karácsonykor vált komolyabbá az ismeretség, Mindketten egyedül voltak, túl egy-egy szakításon. Hetente egyszer-kétszer találkoztak, a kapcsolatuk valójában a négy fal között zajlott. Nem jártak sehová, nehogy meglássák őket. Eleinte Gábor azt mondta Szandrának, hogy még nem szeretné, ha kiderülne, mi van kettejük között, de idővel rengeteg vita volt ebből, hiszen teltek a hónapok, a rádiós azonban továbbra is nemet mondott arra, hogy a nyilvánosság előtt felvállalják egymást” – nyilatkozta a közeli barát, aki azt is elárulta, hogy Alexandránál az a Hot!-ban megjelent interjú tette be az ajtót, amiben hetekkel ezelőtt Bochkor azt nyilakozta, hogy bár ismerkedik, de nem találta még meg az igazit.

Szandrának elege lett a bújkálásból, Gábor pedig idővel meg is mondta neki, hogy nem fogja bemutatni a barátainak.

„Szandi nem érezte egészségesnek ezt az állapotot, régóta boldogtalan volt, egyre inkább érezhető volt, hogy bizonytalan lábakon áll ez a szerelem. (…) Súlyos teherként éli meg ezt a helyzetet, becsapva, elárulva érzi magát. (…) Tény, hogy szeret sokat beszélni, de ez részben a munkájából fakad. Gábornak szerintem egy ponton túl teherré vált. Gyakran rászólt Szandira, megszégyenítette. Olykor még a is zavarta, amikor a vizet hangosabban itta a kelleténél. Szandi mindig mondogatta: „Nem értem, Várkonyi Andi hogy bírta vele ilyen sokáig!” – mondta az informátor.

Indirekt/life.hu