KezdőlapBelföldBárddal rontott jótevőire a budaörsi férfi

Bárddal rontott jótevőire a budaörsi férfi

Kávéval, cigarettával kínálták őt, végül bárddal esett ismerőseinek egy budaörsi férfi. Az elkövető közel két éve fordult a két férfi ellen közös otthonukban, amikor ütni, vágni kezdte őket. A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást, és az ügy iratai átadták az ügyészségnek.

2020. augusztusában a rendőrség őrizetbe vette az akkor 55 éves P. Ernőt, miután egy budaörsi házba betört és bárddal esett nekik, majd kifosztotta két ismerősét.

Négy nappal az eset után egy helyi férfi tett bejelentést a rendőrségre, hogy őt és lakótársát egyik ismerősük augusztus 21-én budaörsi otthonukban bántalmazta. A helybéli férfi a lakatot leverte, így jutott be az ingatlan udvarára, majd ezt követően a házba. Az ottlakóktól cigarettát, italt és pénzt követelt, ám mivel nem engedelmeskedtek neki, rájuk támadt, mindkettőjüket ütni, rugdosni kezdte, majd 34 ezer forinttal a zsebében távozott a helyszínről.

A rendőrség vasárnapi közleményében azt írta, a támadás következtében az egyik könnyű, míg a másik súlyos fej-, és kézsérülést szenvedett, ami védekezés hiányában életveszélyes állapotba is sodorhatta volna a őt.

Miután a budaörsi nyomozók pár órán belül elfogták P. Ernőt, az elkövető tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy ismerősei is szoktak verekedni, többször látta, amint ütötték egymást. Biztos haragból találták ezt ki róla, ő senkit nem bántott, csak így akarják eltüntetni.

A férfi jelenleg is letartóztatásban van, ellene nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének, testi sértés bűntette kísérletének, valamint felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.