KezdőlapBelföldBaráti kölcsönből építkezett Varga Viktor

Baráti kölcsönből építkezett Varga Viktor

Egy horrorbalesetet követően után tegnap kórházba került Varga Viktor. A lováról leszállva sérült meg súlyosan a lába, így a Nemzeti Vágtát valószínűleg ki kell majd hagynia. Közben az is kiderült: álmai otthonát csak kölcsönből tudta építeni, hiszen a koronajárvány miatt elmaradtak a bevételei.

Kép: Varga Viktor a Sztárcsevejben

Ez a legszörnyűbb bűncselekmény ami az emberiséggel történt – mondta az énekes a Zenebutik Sztárcsevej című műsorában. Mint mondta, a lehetőségekhez képest jól jött ki a másfél éves kényszerszünetből, hiszen koncertek helyett az építkezésre járt. – Nekem szerencsém volt, mert pont ebben az évben építettem a házamat és így volt időm, hogy oda kijárjak rendszeresen. Pénzem ugyan nem volt, viszont egy barátom adott kölcsön. Persze az élet megsegített máshonnan és vissza tudtam fizetni a a kölcsön nagyrészét – mesélte a zenés műsorban.

Furcsa újra beszélgetni a zenésztársakkal, hiszen mivel sokáig nem voltak fellépések, koncertek mégcsak véletlenül sem sikerült összefutnunk olyanokkal akikkel előtte szinte minden hétvégén találkoztunk. Akkor az volt a téma, hogy kinek hány haknija van még a hétvégén, most meg mindenkit az foglalkoztat, hogy mennyire viselte meg a többieket ez a rendkívüli kihagyás – mondta el Barna Barnabás a műsor házigazdája.

A meghökkentő, néhol polgárpukkasztó megnyilvánulásairól is ismert Varga Viktor épülő otthonát korábban csak Majom-lakként emlegette, de most a műsorban többet is elárult a házról.- Én úgy gondolok a házépítésre, mint az életem egyik legnagyobb szobra. Mivel szoktam alkotni képzőművészeti alkotásokat, szerintem ez az embernek a legnagyobb szobra, amikor házat tud építeni. És ebből ki akarom venni a részem minden pillanatából, egyrészt így költséghatékonyabb, hiszen hárman építjük a barátaimmal, másrészt így tényleg olyan lesz, minta amilyet szeretnék.

Mint ismert Viktor pénteken nagyon komoly lovasbalesetet szenvedett, amiért kórházba szállították, s meg is műtötték. A horrorbaleset részleteiről a kórházi ágyán mesélt.