KezdőlapBelföldAz ELTE diplomájához sem lesz szükség nyelvvizsgára

Az ELTE diplomájához sem lesz szükség nyelvvizsgára

Úgy döntött az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, hogy ezentúl nem kell majd nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez. 2024-től viszont az eddigieknél még több pluszponttal jutalmazhatják azt, akinek van a nyelvismeretéről papírja.

A 2022-ben módosított törvény szerint a felsőfokú tanulmányok sikeres elvégzéséhez már nem kötelező a nyelvvizsga megléte a sikeres diplomaszerzéshez. Azonban az országgyűlés által decemberben megszavazott módosítás kiemeli, hogy az intézmények a tantervben meghatározhatnak idegen szaknyelvi ismeretként elfogadható államilag elismert nyelvvizsgát vagy más nyelvtudásmérést. Tehát az intézmény maga dönthet a nyelvvizsga szükségességéről, ahogy most az ELTE is tette:

„Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóinak nem kötelező a nyelvvizsga a diplomaszerzéshez” – olvasható az ELTE bejelentése a hivatalos honlapjukon.

Azonban az intézmény kiemeli, hogy az egyetem továbbra is fontosnak tartja az idegen nyelvek ismeretét, így bizonyos esetekben idegennyelv-ismereti követelményeket állítanak majd. Sőt hozzátették, hogy a következő felvételi eljárások során, 2024-től az eddigiekhez képest sokkal magasabb pluszpontszámot kapnak majd azok a felvételizők, akik rendelkeznek nyelvvizsgával.

A bejelentés alapján mentesülnek a nyelvvizsga-kötelezettség alól azok a hallgatók, akik a 2022/2023-as tanév tavaszi vagy a 2023/2024-es tanév őszi félévében szerzik meg a diplomájukat. Azonban fontos, hogy azok, akik 2022/2023-as tanév előtt kezdtek az intézményben tanulni, azok továbbra is kötelesek nyelvvizsgát bemutatni a diplomához, ha a tantervük eddig ezt előírta.

A doktori képzés esetében a következőt írták: „A doktori képzéshez kapcsolódó nyelvvizsga-követelmények módosításáról az Egyetem Szenátusa külön dönt az Egyetemi Doktori Tanács javaslata alapján.”