KezdőlapBelföldAdományok után kritika. Delhusa Gjon után most Fenyő Iván szólt be az...

Adományok után kritika. Delhusa Gjon után most Fenyő Iván szólt be az anyagi segítséget kérő előadókra.

Megoszthatná… nem az övét, csak amit ő is kapott mások segítsége révén, rászorulóként. Így például buddhista lenne” – így üzent Laár Andrásnak a közösségi oldalán Fenyő Iván. Szerinte Laárnak kötelessége lenne segíteni a szintén rászoruló segítségért könyörgő Galla Miklósnak.

Nemrég az énekes-humorista követőitől kért pénzt a megélhetésére, és pár nap alatt közel 10 milliót adtak össze az emberek. Ezt követően Galla Miklós jelentkezett egy bejegyzéssel, miszerint neki is jól jönne a segítség, hiszen bevételei elapadtak, kiadásait pedig kölcsönökből tudja csak fedezni.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos, én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen” – írta ki Facebook oldalára. Majd kiderült, hogy valóban nagy a baj, és a napi bevetőre sincs már pénze.

Ezt követően Delhusa Gjon egy hosszabb bejegyzésben üzent a két előadónak. Írásában igyekezett megmagyarázni a kívülállóknak, hogy szerinte miért és hogyan juthatott ide Laár András és Galla Miklós, hogy kiállnak a nyilvánosság elé feltárva a legkínosabb titkukat, a pénztelenséget. A posztja végén leírta, hogy ő hogyan küzd azért, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe.

Magyarországon csak néhány éve vannak sztár gázsik, de azok messze elkerülik a hiedelemmel szembeni világsztárok gázsiját. Legvégül… Szerencsés az a művész, akit fiatalként figyelmeztet a szülő vagy szerelme, netán idősebb művésztársa (mint én Peter Srameket), hogy figyeljen oda az évek megállíthatatlan múlására, mert nem lesz örökké kolbászból a kerítés. Szóval egy jó tanács: NYÁRON GYŰJTS, TÉLEN FŰTS!”

Fenyő Iván viszont továbbment, Instagram sztorijában nem a kialakult helyzetet magyarázta, hanem üzent Laár Andrásnak, hogy szerinte mi lenne a helyes. Ezek szerint a hozzá befolyt adományokból segítse egykori szerzőtársát. Annak idején ugyani együtt érték el a L’art pour l’art Társulat sikereit, Fenyő szerint ezért is kellene most is segíteni. Szerinte egy igazi buddhista így viselkedne.

Laár adhatna neki. Ha már ő is az emberek nagylelkűsége, és jóindulata révén kapott. Nem keveset… így tanulhatna tőlük. Megmutathatná a nagylelkűségét a gyakorlatban ő is. Néha, aki erre képes, nagyobb buddhista, mint akinek jól láthatóan ott lóg a nyakában a mala” – utalt a buddhista imafüzérre.

A buddhizmus felé forduló színész szerint a megsegített Laár utalhatna névtelenül pénzt volt kollégájának.

Megoszthatná… nem az övét, csak amit ő is kapott mások segítsége révén, rászorulóként.

„Így nem csak taníthatná, de gyakorolhatná is. Mindezt akár név nélkül, persze. Csak ő tudná, senki más. Szép lenne. Így például buddhista lenne” – jegyezte meg Fenyő Iván.