Az énekes legutóbbi interjújában meglepő nyíltsággal mesélt élete privát részéről. Elmondása szerint szinte széttépik a nők, viszont azzal sincs általában semmi bajuk, amikor kiderül számukra, hogy Varga Viktor szívében egyszerre többen is elférnek.
Az életművész sosem volt szégyenlős kifejezni önmagát, amióta ugyanis reflektorfényben van, nyíltan vállalja szabadságát és művészi sokszínűségét.
Szeretem a szépet meg az esztétikát, illetve azt is, hogy saját önálló gondolatuk, karrierjük, látásmódjuk van. Ezek amik leginkább felizgatnak
– vallotta Viktor, aki elárulta, amióta nyíltan vállalja, hogy a többnejűségben hisz, sokkal könnyebb dolga van.
Jurtában élek, a többnejűségben hiszek, Koppány vére folyik az ereimben, ez megkönnyíti a dolgot. Mert így tudják, hogy mire számíthatnak és így szabadon hagynak. Valahogy ez még érdekes is, mert kíváncsiak, meg akarják tapasztalni – ha nem is hosszútávra, mert mondjuk félnek tőle -, de megízlelnék ezt a kérdést, hogy milyen egy ilyen vadember szerelme. Emiatt elég könnyű dolgom van.
Viktor hozzátette, ha valaki ezt csak kihasználni szeretné, az sem zavarja; így is akad, akivel sokkal mélyebben egymásra tudnak hangolódni. „Van egy komolyabb kapcsolódásom is most. Ő egy csodálatos lény.”




















