2020.11.28
Stefánia
Kezdőlap Belföld A Kormány elismerte: romlik a vírushelyzet Magyarországon

A Kormány elismerte: romlik a vírushelyzet Magyarországon

Az elmúlt 24 órában újabb 2032 embernél mutatták ki a koronavírust hazánkban, így mostanra 52 212 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, egyre nő az elhunytak száma is. Ezek után jönnek a kormánydöntések, élőben közvetítjük a Kormányinfót!

Gulyás Gergely a vírusügyi helyzetről elmondta, hogy az elmúlt hét vizsgálata után kimondhatjuk: az egész világon, Magyarországon is romlik a helyzet. Az elhunytak számában az unión belül jól állunk, ha egymillió főre tekintve nézzük a számokat. Az egészségügyet tavasszal sikerült felkészítenünk a védekezésre – mondta. Ezt bizonyítja az egészségügyi dolgozók, az orvosok béremelése is. Az orvosi kamarával folyamatosan tárgyalnak a részletekről, hogy megnyugtatóan rendezni lehessen a részletek kidolgozását. Elmondta, a házi orvosokkal kapcsolatos kérdésekről a következő kormányülésen döntenek.

A védekezésről Gulyás azt mondta: a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina.

A vakcinával kapcsolatosan különböző kutatások zajlanak, az EU ilyen fejlesztéseiben részt vesz Magyarország is. Legutóbb az AstraZenecával írt alá együttműködést az Unió. Ha lesz vakcina, akkor Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz jut 13 milliárd forintért – mondta Gulyás. Az Oroszországban és Kínában kifejlesztett vakcinát is vizsgálják. Magyarország az elsők között fog oltóanyaghoz jutni, ha lesz – mondta el.

Az influenza elleni oltásról elmondta, 1,8 millió adag van készenlétben, ha kétszer nagyobb lesz az érdeklődés iránta, akkor lesz utánpótlás.

Indirekt/Blikk