KezdőlapBelföld72 évesen szakított párjával Szűcs Judith

72 évesen szakított párjával Szűcs Judith

Most először beszél az énekesnő arról, hogy 16 év után felbontotta az eljegyzését a vőlegényével Szűcs Judith. Elárulta, milyen érzés 72 évesen újra szinglinek lenni.

Szűcs Judith komoly döntést hozott: 16 év után szakított a lett származású vőlegényével. Bár eljegyezték egymást a párjával, az esküvőig sosem jutottak el. Pár évvel ezelőtt az 1972-es Ki mit tud? győztese még úgy fogalmazott, szerinte már örökre összetartoznak, csak azt sajnálja, hogy nem találkoztak előbb, mert a párjánál figyelmesebb férfit el sem tudna képzelni maga mellé. Mostanra viszont zátonyra futott a kapcsolatuk – írta meg a Blikk.

A nehéz döntésről így mesélt:

„Pár nappal az interjú előtt vidéken léptem fel, ahol fantasztikus közönségem volt. Talán ez volt életem egyik legnehezebb fellépése, hiszen akkor már tudtam, hogy másnap, 16 év együttélés után véget vetek a kapcsolatomnak a vőlegényemmel. Tessék, kimondtam! 72 évesen újra szingli lettem” – árulta el a hot! magazinnak.

A művésznő azonban nem zárja ki, hogy képes lesz továbblépni és, de azt kijelentette, hogy a jövőben már semmit nem szeretne erőltetni.

Nem akarok keseregni, mert az élet szép, én pedig nagyon szeretek élni, és most is szeretnék boldogan élni. És ha ezért változtatni kell dolgokon, akkor miért ne változtassak rajtuk? Az, hogy 72 éves vagyok, még nem jelenti azt, hogy meg kellene állni. Mással is megtörtént már, hogy szakított, nemcsak velem.