KezdőlapBelföldHárom évtized után csak rács mögött a gyilkos

Három évtized után csak rács mögött a gyilkos

Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint – ami a police.hu oldalon olvasható – a Balatonfüredhez közeli Paloznakon 1991. augusztus 26-án reggel a falu idős plébánosát holtan találták. Az akkori nyomozásban kiderült: egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve bejutott az épületbe, ahol az ott alvó lelkész mellett egy másik szobában alvó idős apácát is megkötözött.

A férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe, míg a nő a támadásban könnyebben sérült. Az elkövető közel egymillió forint értékű műszaki cikket, pénzt, illetve egyéb személyes tárgyakat lopott el.

Egy időközben beérkezett információ eredményeként a rendőrök 2023-ban a korábban rögzített nyomokat újra megvizsgálták, majd az ekkor indult európai szintű nyomozás eredményeként azonosították azt az 53 éves belga férfit, aki kapcsolatba hozható az 1991-es emberöléssel.

A férfit az ellene kiadott európai elfogatóparancsnak köszönhetően idén március 13-án Antwerpenben fogták el a belga nyomozó hatósággal közreműködve. Április 19-én a belgák átadták a magyar hatóságoknak, akik őrizetbe vették, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását, melyet a járásbíróság elrendelt – ismertették.

A közleményben hangsúlyozták: felmerültek olyan információk, melyek szerint a tettes nem egyedül követte el a bűncselekményt. Ezért egy 55 éves román állampolgárságú férfit nagy erőkkel, nemzetközi elfogatóparancs alapján keres a rendőrség.