KezdőlapBűnügyElfogták a világbajnok kajakos édesapját félholtra verő hatfős bandát

Elfogták a világbajnok kajakos édesapját félholtra verő hatfős bandát

Az 56 éves férfi azóta kórházban fekszik, és időközben agyhártyagyulladása lett és vérmérgezést kapott.

Elfogták a rendőrök azt a hat férfit, akik néhány héttel ezelőtt brutálisan összeverték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját egy budapesti benzinkút előtt. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy jelenleg is kómában van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított eljárást az ügyben.

A rendőrség másfél napon belül elfogta a feltételezett elkövetőket a cselekmény után. Egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, öt másik férfit pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Négy gyanúsítottat őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat – közölte a 24.hu kérdésére a BRFK.

A világbajnok kajakos a közösségi oldalán azt írta: egy benzinkúton támadtak augusztus 30-án az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapjára. Dudás a Story Magazinnak azt mondta: megállt két autó, kiszállt belőle hat bokszoló, és elkezdték rugdosni a rokkantnyugdíjas édesapját, majd őt is megütötték, amikor odarohant.

Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik – idézte fel a történteket Dudás.

A sportoló elmondta, az apja azóta kórházban fekszik, és időközben agyhártyagyulladása lett és vérmérgezést kapott. Hozzátette, hogy a történtek óta tönkrement a családja, az anyja például kijelentette: nem akar a férje nélkül élni. A magazin úgy tudja, hogy az egész verekedés egy pletykából indult. A sportoló ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy édesapjáról azt terjesztette egy nő a piacon, hogy megcsalja az édesanyját. Az apja megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, erre a nő rászabadította a testvéreit.