KezdőlapCímlapRévész Sándor: megbocsátottam Som Lajosnak

Révész Sándor: megbocsátottam Som Lajosnak

Az együttes alapítója, Som Lajos küzdelmes időszakot élt át, ami a zenekarban feszültséget okozott.

Magyarországon a Piramis a hetvenes évek második felében egy igazi sztárzenekarnak számított, de nemzetközi turnékon is megfordultak. Az együttest Som Lajos basszusgitáros alapította, akivel kezdetben zökkenőmentesen ment a közös munka.

„Úgy érzem visszamenőleg, hogy a tűrt kategóriában volt a Piramis. Som Lajos küzdötte végig azokat a bürokratikus köröket, amik azt segítették elő, hogy a Piramist minél több ember megismerje. Sokáig nagyon elégedettek voltunk Som Lajos teljesítményével, aztán amikor már nem tudott intenzíven foglalkozni a zenekarral, nagyon szomorúak voltunk, és én voltam az, aki hangot adott ennek a zenekarban. Nem is tudom, honnan vettem a bátorságot. Lajossal a nagy harmónia után voltak zűrös éveink” – mondta a beszélgetés során.

Révész kiemelte, nem akarja, hogy a szenvedélybetegsége miatt emlékezzenek Lajosra, mint inkább a tehetsége miatt.

„Nagyon-nagyon kérem a zenebarát közönséget, ne azzal az utolsó tizenöt évével azonosítsa őt, amit a szenvedélybetegségével produkált. Lajos egy nagyon egyenes, szeretni való fickó volt, és amivé a szenvedélybetegsége formálta, az egy dráma, de én a szívemben áldom őt rendszeresen, nagyon szerettem őt” – jelentette ki.

A sok nézeteltérés miatt Sándor 1981-ben, egy berlini koncerten tudatta, hogy ebben a formában utoljára volt színpadon a Piramis.

„Ott, a színpadon döntöttem el, hogy kilépek. Bemutattam a zenekart angolul, amikor a magam bemutatásához értem, elmondtam hogy a zenekar ebben a formában utoljára lép fel. Azt nem mondtam, hogy én kilépek a zenekarból, hiszen Berlinben nem foglalkoztak volna ezzel, de a zenekar többi tagja tudta, hogy ez mit jelent, így fagyos hangulatban jöttünk haza Berlinből Budapestre” – idézte fel, majd Som Lajossal kapcsolatban még megemlítette: Azt nem tudom, megbocsátott-e nekem, de én megbocsátottam neki.

Indirekt/Blikk