KezdőlapBelföldKomoly változtatások jönnek a KRESZ-ben

Komoly változtatások jönnek a KRESZ-ben

A magyar KRESZ jelentős átalakulás előtt áll, és a motorosokat érintő szabályok is szigorodhatnak.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet szakmai egyeztetései során felmerült, hogy a jelenlegi szabályozás – amely csak a bukósisak viselését teszi kötelezővé – bővüljön, és a gyakorlati oktatáson és vizsgán már elvárt védőfelszereléseket, mint a zárt cipő, kesztyű, kabát és nadrág, a mindennapi motorozás során is előírják – írja a Vezess.hu oldala.

A tervezett szigorítás célja, hogy jobban megvédje a motorosokat a közlekedési balesetek során, hiszen a motorkerékpárosok védtelenebbek, mint más közlekedők. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a motoros balesetek gyakran súlyos személyi sérülésekkel járnak, ezért indokolt a védőfelszerelések kötelezővé tétele. A javaslat ugyanakkor nem érintené a segédmotorkerékpárosokat.