KezdőlapCímlapMegasztár: óriási botrány tört ki a stúdióban

Megasztár: óriási botrány tört ki a stúdióban

A zsűri durván összeveszett egy versenyző miatt, Papp Szabi pedig nem értette a többieket.

Bulyáki Ferenc már izgatottan várta, hogy bemutatkozzon az ötfős ítészek előtt, akiket Rúzsa Magdolna, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabi alkotnak. A versenyző Charlie egyik legnagyobb slágerével, a Mindenki valakié című dalt adta elő, és láthatóan jól érezte magát a színpadon. Produkciója azonban nem aratott osztatlan sikert, a zsűri leállította őt – írta az Origo.

Azt hittem, hogy lassan elájulsz. Bírtad volna még? – kérdezte tőle Marics Peti, majd Papp Szabi vette át a szót.

„Azért eléggé elfáradtál itt a végén. Meg igazából így mi is elfáradtunk a végére. Tehát érted? Az érdeklődési szint meg satöbbi. Annyira sajátosan fogtad meg ezt a dalt, ami ennek a dalnak nem is a stílusa szerintem – intézte szavait a versenyzőhöz, aki saját elmondása szerint nem hajlandó egyik dalt sem úgy elénekelni, mint az eredeti előadó, hanem saját egyedi elképzelésben. 

Erről pedig Papp Szabinak is megvolt a véleménye, aki szerint ez nem fér bele, így nemet mondott. Rúzsa Magdinak viszont tetszett Bulyáki Ferenc előadása.

Az az érdekes helyzet alakult ki, hogy ez rendben volt. Megnézném azt, hogy mikor levetkőzöd magadról azt, hogy te mennyi mindent csináltál, akkor mit fogsz tudni csinálni” – hangzott el tőle az adásban. 

Marsalkó Dávid szerint túl elegáns volt az előadás és nemet mondott, csakúgy mint Marics Peti, míg Caramel szerette volna még őt látni a színpadon. 

Papp Szabi később leszidta a zsűritársait, ugyanis nem értette, hogy miért akarták tovább juttatni a versenyzőt, aki a produkciója alapján ezt egyáltalán nem érdemelte meg. Később szintén hangot adott ennek, ugyanis ő nem akar ismét meghallgatni egy rosszabb képességű énekest.