KezdőlapCímlapRalf Schumacher exfelesége megtörte a csendet: "Az egész házasságunk egy ordas nagy...

Ralf Schumacher exfelesége megtörte a csendet: „Az egész házasságunk egy ordas nagy hazugság volt”

Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem – osztotta meg nyilvánossággal érzéseit Cora Brinkmann.

Az egész sporttársadalmat és az expilóta rajongóit is meglepte, amikor a 49 éves egykori autóversenyző az Instagram-bejegyzésében közölte a nagyvilággal, hogy meleg, és bemutatta a párját, Étienne-t.

Ralf és Cora Brinkmann14 évig volt házas, 2015-ben váltak szét, ezt megelőzően született egy fiuk, David, aki szintén autóversenyző. Cora is csak a közösségi médián keresztül tudta meg, és úgy véli, hogy volt férje pszichésen manipulálta őt a házasságuk alatt.

„Bárcsak Ralf bevont volna engem is, vagy legalább hagyta volna, hogy részt vegyek a döntésében. Ez a tisztelet jele lett volna”- fogalmazott a Der Spiegelnek adott interjúban, amelyben férje bejelentése óta először törte meg a csendet.

– Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák, kérdeztem is annak idején, mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott – állítja az asszony. Azt is mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ahogy teltek az évek, a pletykák egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm vagy tényleg meleg a férjem. Kezdtem egy kicsit megbolondulni. De Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt” – mondta az asszony, akit állítása szerint bombaként ért a hír.

„Ez a hír olyan volt nekem, mint egy tőrdöfés a szívembe. Hiszen 14 évig házasok voltunk, született egy gyerekünk, és én szerelmes voltam Ralfba. Ha meleg volt, nem szerethetett – tört ki a csalódottság az asszonyból. – Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk egy ordas nagy hazugság volt. Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem.”

Indirekt/Blikk