KezdőlapCímlapSzabó Franciskát rendszeresen verte a volt férje

Szabó Franciskát rendszeresen verte a volt férje

Három év után újra itthon építi a jövőjét az Exatlon egykori sztárja.

Szabó Franciska, aki az elmúlt három évét Amerikában töltötte, ahol Sheena Bathory néven a világ egyik legeredményesebb Power Slap-versenyzője, pofonosztója lett.

Hajdú Péter a Frizbi péntek este 19 órakor debütáló adásának felvételén azt próbálta kideríteni a fiatal domina segítségével, mitől lett ennyire férfias. Franciska egészen a gyerekkoráig visszanyúlt, mert az édesapja már ekkor arra ösztönözte, hogy fiúkkal verekedjen.

– Mindig volt bennem bizonyítási vágy, hogy kiérdemeljem a tiszteletet, hogy egy nő is tud nagyon erős, technikás lenni. Mindig bizonyítani akartam a férfiaknak. Sokszor próbáltam olyan társsal, aki mellett alárendeltebb szerepem van, legalább részben, de nem ment – mondta el az izmos celebhölgy a Frizbi TV-n, de ennél szomorúbb oka is volt annak, hogy keményebbé vált: a szlovén férje verte.

– Ő volt az első komoly kapcsolatom, és apa mondta azt, hogy akkor házasodjunk össze. Az esküvő előtt egy vagy két nappal rám emelte a kezét. Akkor éreztem, hogy nem ő az igazi. Hű voltam apám döntéséhez, és cikinek éreztem volna lemondani az utolsó pillanatban az esküvőt. Gondoltam, két évig kihúzom, és akkor nem lesz olyan ciki elválni. Nehéz volt az a kettő év. Sokszor megvert. Valahogy ekkor kezdett bennem érlelődni ez a domináns én – magyarázta Franciska.

Indirekt/Blikk