KezdőlapCímlapSzulák Andrea totálkárra törte álmai autóját

Szulák Andrea totálkárra törte álmai autóját

Első külföldi fizetéséből vásárolt egy Polski Fiat 126-ost, ám nem sokáig örülhetett az akkoriban népszerű gépjárműnek, ugyanis már az első napon balesetet szenvedett vele.

– Nagyon vágytam egy kicsi autóra, ezt vettem az első olyan fizetésemből, amit külföldön énekeltem és sose felejtem el, hogy Mikulás napján délelőtt átvettem és délután totálkárra törtem – kezdte a Vendégoldal című YouTube-műsorban Szulák Andrea, aki figyelmetlenségéből adódóan karambolozott.

Történt ugyanis, hogy egy pillanatra levette tekintetét az útról, miközben megpróbálta lehalkítani a rádiót és egy szempillantás alatt egy villanyoszlopnak csapódott.

– A mentősök nem hitték el, hogy nem ittam, nem vagyok begyógyszerezve. Csak annyit mondtam nekik: de hát körültekintés nélkül lépett elém a villanyoszlop… Erre persze röhögtek, bevittek a kórházba megfigyelésre, közben pedig anyámat a frász kerülgette. A következő féléves fizetésem arra ment rá, hogy rekonstruáljuk a kis autót, mert szerencsére a motornak és a futóműnek nem lett semmi baja, csak a kasztnit kellett kicserélni – mesélte Andrea.

Indirekt/Blikk