KezdőlapCímlapFoci EB: így juthatunk tovább a nyolcaddöntőbe

Foci EB: így juthatunk tovább a nyolcaddöntőbe

A magyar labdarúgó-válogatott Skócia 1-0-s legyőzésével megszerezte a németországi Európa-bajnokság A csoportjának harmadik helyét, és a továbbjutása kedden vagy szerdán dől el.

Az első kettők mellett a csoportkör végén hatból a négy legjobb harmadik kerül még a nyolcaddöntőbe. A magyarok három ponttal és mínusz hármas (2-5) gólkülönbséggel állnak, és legalább két harmadik helyezettet kell megelőzniük pontszámmal, vagy azonos pontszám esetén jobb gólkülönbséggel.

Három négyesben – a B, C és F jelűben – még van esély arra, hogy háromnál kevesebb ponttal zárjon a harmadik helyezett. A B csoport ma késő esti zárókörében ehhez az kell, hogy az egyformán egypontos Albánia és a vb-bronzérmes Horvátország legfeljebb döntetlent érjen el a már csoportgyőztes Spanyolország és a címvédő Olaszország ellen.

Kedden a C csoportban azért kell szurkolni, hogy az eddig nem túl meggyőző, legutóbb ezüstérmes angolok felülmúlják a kétpontos szlovénokat, a szerb-dán összecsapás pedig azért nem befolyásolja a magyarok sorsát, mert az egyik mindenképpen, a másik semmiképpen sem éri el a három pontot. Az F jelű kvartettben szerdán az újonc georgiaiak nem nyerhetnek a csoportgyőztes portugálok, míg a csehek a törökök ellen.

A legjobb esélyt az kínálja Magyarország számára, ha a fentebbi három csoportból legalább kettőben kedvezően alakulnak az eredmények, mert a D és E csoport harmadik helyezettje valószínűleg jobb lesz a magyarnál. Előbbiben például Ausztriának minimum öt góllal ki kellene kapnia Hollandiától, miközben a már kiesett lengyelek nem nyerhetnek a vb-ezüstérmes franciák ellen.

Utóbbiban a szlovák-román és a belga-ukrán meccsen sem születhet döntetlen, emellett lehetőleg mindkét találkozón nagy arányú győzelemre lenne szükség, hogy a harmadik helyezettnek rosszabbá váljon a gólkülönbsége, mint a magyaroké. Továbbjutás esetén a magyar csapat három helyre kerülhet attól függően, hogy melyik négy csoportharmadik lép a legjobb 16 közé: vasárnap ellenfele lehet Kölnben a spanyol, hétfőn Frankfurtban a portugál együttesnek vagy jövő kedden Münchenben az E csoport most még megjósolhatatlan győztesének. Utóbbi két opcióra van nagyobb esély.

A csoportharmadikok jelenlegi tabellája:
1. Ausztria (D) 3 pont/2 mérkőzés (3-2)
2. Szlovákia (E) 3/2 (2-2)
3. MAGYARORSZÁG (A) 3/3 (2-5)
4. Szlovénia (C) 2/2
—————————–
5. Albánia (B) 1/2 (3-4)
6. Csehország (F) 1/2 (2-3)