KezdőlapCímlapKisfiától függ, mikor tér vissza a képernyőre Nádai Anikó

Kisfiától függ, mikor tér vissza a képernyőre Nádai Anikó

Nádai Anikó és Hajmásy Péter alig tud betelni kisfiával, Alexszel, akit szerencsére bátyja, a „nagyfiú”, Patrik is imád.

A kis Alex még csak öthetes, de máris próbára tette a szüleit. A pici ugyanis hasfájós volt, Anikóék pedig mindent bevetettek, míg végül sikerrel jártak.

– Nem mondom, hogy kipihentek vagyunk, de azt hiszem egy olyan családban, ahol pici baba van, ez természetes – újságolta a Blikknek az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának háziasszonya. – Mi is mindent bevetettünk a siker érdekében, letöltöttünk egy applikációt is, ami imitálja az úgynevezett fehér zajt, hasonló ahhoz, amit a porszívó, hajszárító és egyéb háztartási gépek adnak ki, Alex mégis a természetes zajokat szereti, ezért előfordul, hogy az elszívóra vagy a porszívóra alszik el. Most már végre eljutottunk oda, hogy éjjel csak egyszer ébred fel, és ezzel megkönnyíti a dolgunkat.

A baba körüli teendőkből természetesen a büszke apuka is kiveszi a részét.

– Alex sokat bukott, vagyis visszajött az étel, mert hirtelen evett, de szerencsére már ez is megoldódott. Előfordul, hogy Peti adja neki a lefejt tejet, így kicsit többet tudok pihenni, mindenben segít, amiben épp kell: pelenkáz, fürdet, ringat vagy épp Patrikot viszi a programjaira. Szervezés szempontjából nem egyszerű a két gyerek közötti hétévnyi korkülönbség, hisz teljesen mások Patrik igényei, mint Alexéi. De előnye is van, hiszen fel sem merült a testvérféltékenység, Patrik imádja a kisöccsét, mondta Anikó, aki fizikailag már teljesen jól van. – A fáradtságot leszámítva nagyon hamar regenerálódtam, ez főleg a nagyszerű orvosomnak köszönhető. Pedig tartottam attól, hogy a császármetszésből nehezebben fogok felépülni, de erről szerencsére szó sincs. A hat hetet azért betartjuk, hisz a picinek még erősödnie kell, fejletlen az immunrendszere, így nagy programokat vele még nem tervezünk, így egyelőre maradnak a békés séták. Patrik is volt nemrég táborban, így ő sem unatkozott, igyekszünk odafigyelni arra, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben azért, mert a pici még állandó jelenlétet kíván.

A kismamát arról is kérdeztük, miként érintették kapcsolatukat Péterrel az interneten nemrégiben körbejárt „leleplező” fotók, amelyeken párja egy hölggyel látható a tejfakasztó bulin.

– Azt mondhatom, hogy még jobban megerősített minket. Peti nagyon cuki volt, mert láttam rajta, nem tudja igazán, hogyan kezelje ezt a helyzetet, hiszen ha magyarázkodni kezd, az úgy tűnhet, mintha lenne miért. De egy percig sem aggódtam, mert maximálisan bízom benne, ráadásul több hölgyismerőse is volt a helyszínen, akik odamentek hozzá gratulálni, nincs ebben semmi különös. Abba viszont ijesztő belegondolni, hogy ha valaki, nem így gondolkodik, mint én, nem ilyen a kapcsolatuk vagy épp a szülés után erősebben dolgoznak benne a hormonok, hogyan reagál. Ebben az esetben egy ilyen intrika akár váláshoz is vezethet. Ez pedig nagyon nagy felelősség, talán bele sem gondol, aki elkezd ilyesmit terjeszteni.

A műsorvezető egyelőre nem tudja, mikor tér majd vissza a képernyőre, ám a Házasodna a Gazda augusztus 29-én debütál új évadával az RTL Klubon.

– Még pocakosan forgattunk, és nagyon jó visszagondolni erre. Az egész stáb hihetetlenül kedves volt, és én is annyira élveztem a forgatást, hogy egyáltalán nem befolyásolt semmit a várandósságom. A visszatérésről azonban még korai beszélni, hisz Alex még nagyon pici, és majd hozzá fogom igazítani, mikor folytatom a képernyőn. Patriknál is sok mindenben hagyatkoztam az anyai ösztöneimre, most is ezt teszem – tette hozzá Anikó.

Indirekt/Blikk