KezdőlapCímlapHoppá: szívműtéten esett át Rózsa György

Hoppá: szívműtéten esett át Rózsa György

Tavalyi combnyaktörése után most ismét lábadozik Rózsa György. A legendás tévésnek ezúttal ki kellett cserélni az egyik szívbillentyűjét.

– A múlt héten egy komoly szívműtéten estem át: Merkely Béla professzor úr és kiváló csapata kicserélte a szívbillentyűmet. A korábbi leletek alapján az indokolta a cserét, hogy az eredeti billentyűm várhatóan csak három-öt évig szolgált volna még engem. Elgondolkodtam: ősszel leszek hetvenöt éves, vajon nem elég-e hetven-nyolcvan év? Aztán Csilla lányomra és a kisunokámra, a húsz hónapos Ádámra gondoltam, és döntöttem. Remélem, a Városmajori Klinikán kapott gondos ápolásnak köszönhetően még sok közös élmény vár kicsiny családunkra – kezdte a Blikknek Rózsa György, aki szenvedélyes utazó és noha még otthon lábadozik a műtét után, máris a következő úti cél lebeg a szeme előtt. – Egy baráti társasággal utazgatunk néhány éve Európában. Jártunk már Spanyolországban, szerveztünk úgynevezett sörtúrát Csehországba, kastély-és várlátogatásokat Németországba és Ausztriába. Most a varázslatos, ősi elzászi városokat és persze, a híres borászatokat vesszük célba, már ha Merkely professzor elenged… Aztán szeptember elején jöhet a bandával az erdélyi körutazás.

Rózsa György addig is kisunokájával tölti minden szabad percét, csak azt sajnálja, hogy nem tud annyi időt tölteni lányával és a kicsivel, mint eddig.

– Örömömre a kisunokám, Ádám végtelenül jókedvű, játékos gazfickó. Hogy kitől örökölte?! Minden bolondozásban benne van. Kedvenc terepe a homokozó a kertjükben. Csilla mindennap viszi játszótérre, s ha rendesen viselkedem, én is velük csúszdázhatok, hintázhatok, bújócskázhatok. Gyakran énekelgetek neki, azt ki is követeli. Sajnos, a műtét és a rehabilitáció miatt most nem lehetek eleget velük, de Csilla lányom csodálatos édesanya, huszonnégy órában gondozza, neveli, szórakoztatja a kisfiát. Ádámka már most tud tízig számolni, több betűt is felismer, több tucatnyi állatot képes azonosítani, hangjukat utánozni. Igaz, még nincs felterjesztve Nobel-díjra, de mi tudunk várni – tette hozzá nevetve a legendás tévés.

Rózsa Györgyöt az is segíti a gyógyulásban, hogy a mai napig érzi a közönség szeretetét.

– Fiatalon, középkorúan a tévéműsorok kitalálása, készítése foglalta el az időm meghatározóan nagy részét. Manapság a legszebb perceim, óráim azok, amelyeket a lányommal és az unokámmal tölthetek. Hálás lehetek a sorsomnak, hogy a közönség mostanra sem felejtett el, máig a szeretetükkel honorálják a nézők az 56 televíziós évem alatt készített tengernyi szórakoztató és gyerekeknek szóló műsort, vetélkedőt.

Indirekt/Blikk