KezdőlapCímlapEzért vonult be kecskeméti börtönbe Aurelio Budapest helyett

Ezért vonult be kecskeméti börtönbe Aurelio Budapest helyett

Megpróbálta átverni a világot? Aurelio Caversaccio egy nappal korábban búcsúzott rajongóitól élő videójában, mint ahogy valójában bevonult a börtönbe, megkezdeni büntetése letöltését. Bár információink szerint az egyik budapesti fegyintézetben várták, a behívójában megjelölt börtön helyett Kecskemétre jelentkezett be.

Aureliót 3 év 5 hónap szabadságvesztésre ítélték drogfogyasztásért és emberrablásért. Az egykori valóságshow-győztes december óta a behívójára várt, ami nemrég meg is érkezett. A fiatalember élő videóban el is búcsúzott a követőitől – ezt 1990 forintért lehetett megtekinteni. Ebben elmondta: amint végez, pakol és megkezdi büntetése letöltését. Nem így történt, csak csütörtökön kellett jelentkeznie a kijelölt fegyintézetben, ám – meglepetésre Aurelio – máshova ment. Csütörtökön a délelőtti órákban egy fővárosi fegyházban várták, ám hiába. A behívópapírján megjelölt intézmény helyett Aurelio Kecskeméten jelentkezett, hogy megkezdje a 3 év 5 hónap letöltését.

A Blikk kereste Aurelio ügyvédjét, aki megerősítette a hírt, miszerint a 31 éves férfi bevonult a börtönbe, ám semmilyen további kérdésünkre nem akart válaszolni.

Dr. Mikófalvi Ádám, büntetőjogban jártas ügyvéd elmondása szerint bevett szokás a raboknál, hogy másik fegyházban jelentkeznek a jobb körülmények reményében, de ez csak ideig-óráig jelent megoldást.

– Ez egy taktikai lépés a raboknál, nem véletlenül ment oda Aurelio. A kecskeméti börtön köztudottan humánusabb, oda inkább gazdasági bűncselekményekkel kerülnek be, jobbak a körülmények, mérsékeltebb a szigor, jobban kedvelik a rabok – árulta el a jogász, hozzátéve: nem jár szankcióval, ha máshol jelentkezik az elítélt. – Mindegy, hol jelentkezik, az a lényeg, hogy a megjelölt napon megtegye. Ha nincs hely az adott börtönben, átszállítják oda, ahova a behívója eredetileg szólt vagy oda, ahol éppen van hely. A rabokat egyébként is átszállítják bizonyos időközönként más-más börtönbe, a klikkesedés és a hierarchiai rendszer mérséklése miatt.

Nem csoda, hogy a könnyebb utat keresi a sztár, hiszen a legutolsó interjújában arról beszélt, hogy szeretné a büntetését Svájcban letölteni, lévén svájci állampolgár.

– A magyar törvényszék adhatja meg nekem a lehetőséget erre, a svájciak átvennének. Azt mondták, az ő gyerekük vagyok, várnak. Bízom benne, hogy a magyarok megengedik, hogy ott töltsem le a börtönbüntetésem, a rokonaim közelében – nyilatkozta a VV-sztár néhány nappal ezelőtt a Blikk munkatársának, bár ősszel még azt mondta, az édesapja tanai szerint ott kell vállalnia a felelősséget a tetteiért, ahol azokat elkövette, így Magyarországon töltené le a büntetését.

A jelek szerint neki sem mindegy, hol.

Indirekt/Blikk