KezdőlapCímlapKemény kritikákat kapott Tóth Andiék tánca

Kemény kritikákat kapott Tóth Andiék tánca

Nem volt elragadtatva a zsűri Tóth Andi és Andrei Mangra táncától a Dancing with the Starsban, nem is kímélték a párost durva kritikákkal.

A szombati Dancing with the Starsban Tóth Andi és Andrei Mangra a Szelíd motorosok című film slágerére táncolt jiveot, amihez a dalt ráadásul maga Tóth Andi énekelte fel.

A produkciótól azonban egy cseppet sem volt elragadtatva a zsűri, szerintük ugyanis Andi és Andrei egyel több dolgot vállalt be, mint kellett volna, ráadásul a táncuk inkább volt show-tánc mint jive.

– Akkorát akartatok szakítani, hogy az egész ház rátok szakadt – kezdte az értékelést Bereczki Zoltán.

– Az nem truváj, hogy valakit felkapok a nyakamba. Ennél kétszer többet várok – mondta a párnak Kováts Gergely Csanád.

– Visszafojtott volt a jive, valami hiányzott – erősítette meg Molnár Andrea is zsűritársai véleményét.

– Túl sokat várunk tőletek, ez a baj – kelt a páros védelmére Ördög Nóra, aki szerint lehet, hogy elvárásaik miatt kicsit igazságtalanok Andiékkal.

Tóth Andiék hat ponttal kaptak kevesebbet, mint az előző adásban. A páros 33 bontott gyűjtött be a zsűritől.

Indirekt/Blikk