KezdőlapBelföldKaranténba került egy teljes magyar iskola

Karanténba került egy teljes magyar iskola

Az iskolában a szülők maguk tesztelték a gyerekeket, így derült ki, hogy sok a fertőzött, ezután került népegészségügyi karantén alá az intézmény – mondta Nagy Erzsébet a PDSZ országos választmányának tagja a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.

Nagy Erzsébet hangsúlyozta, hivatalos információt nem kapott a szakszervezet, a problémát a tanárok és a szülők jelezték nekik. Miután ebben az iskolában a szülők tesztelték a gyerekeket, nem maradt rejtve a fertőzés. Mindössze két osztály maradt a pilisborosjenői intézményben, és a szakameber úgy tudja, most kezdtek visszatérni az oktatásba az elsősök is – velük kezdődhetett a járvány. Nagy Erzsébet szerint ​​egyre több iskolában rendelnek el rendkívüli szünetet a covid-helyzet miatt, de ezt már jelezni sem merik az oktatók. „Nincs olyan nagyobb település, ahol ne jelezték volna, hogy bizony el kellett küldeni osztályokat karanténba” – mondta. A pilisborosjenői iskolában ​​​​​​kiderültek a pozitív esetek, így kénytelenek voltak járványügyi injtézkedéseket is elrendelni a szakember szerint.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja emlékeztetett: rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal rendelhet el, pedig korábban az igazgatónak is volt joga ehhez. A karantén elrendelése a népegészségügyi központ feladata – ők intézkedtek a pilisborosjenői iskola esetében is. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha van tesztelés, de ez hivatalosan az érintett iskolában, és máshol sem történt meg – mondta Nagy Erszébet. Épp ezért nem érti a szakszervezet, hogy miért van szükség a digitális oktatás tiltására.

Indirekt/atv.hu