KezdőlapCímlapEl kell halasztani Majkáék nászútját

El kell halasztani Majkáék nászútját

Csodálatosra sikerült az álomesküvő, de úgy tűnik, a nászútra még várni kell.

Majka és felesége, Hajni a várva várt múlt hétvégi menyegzőn követték a hagyományokat, külön készülődtek, s a rapper csak az oltár előtt látta meg gyönyörű kedvesét a menyasszonyi ruhában. Azonban a mézes heteket – a szokással ellentétben – nem most tartják.

– Peti nagyon szereti Amerikát, Las Vegas az egyik kedvenc városa, szinte biztos, hogy oda tervezik majd a mézes heteket. Hajni imád a tengerparton pihenni, napozni, olvasni, de a férje nem ilyen típus – kezdte a Blikknek a pár egyik közeli barátja.

– Amerikába most nem lehet beutazni a járványhelyzet miatt, ráadásul nem hiszem, hogy az iskolakezdéskor ne lennének otthon a gyerekekkel. Ezen felül pedig őszre már lekötött koncertjei vannak Petiéknek, utána pedig kezdődik a Sztárban sztárban leszek! élő show-ja, ezért jó ideig nem tudnak elutazni. Lehet, hogy karácsony után mennének, de talán várnak a tervezéssel, hiszen ki tudja, hogy pár hónap múlva milyen lezárások lesznek – magyarázta a barát.

Egyelőre kérdéses, hogy a házaspár mikor megy nászútra, ám annyi bizonyos, néhány nap pihenésre szükségük lesz a lagzi után. Már pénteken megérkeztek Szekszárdra az első vendégekkel, szombaton volt az esküvő, amelyen többek között Curtis, Ördög Nóra és férje, Nánási Pál, Pápai Joci, Till Attila, Király Viktor és felesége, Anita, valamint Veres Mónika is megjelent. Hatalmas bulival ünnepelték meg az egybekelésüket. Most már jöhetne számukra a romantika kettesben.

Indirekt/Blikk