KezdőlapBelföldÚjra fesztiválkoncertet adtak Korda Györgyék

Újra fesztiválkoncertet adtak Korda Györgyék

Másfél szűk esztendő után Korda György és Balázs Klári végre megint nagy koncertet adhatott. Gyuri bácsiék a Campus Fesztiválon mozgatták meg rendesen a fiatalokat.

A sztárpár a debreceni fesztiválon adott koncertet, ahol akkora bulit csinált, hogy a rajongók biztosan kirúgták volna a ház oldalát, ha lettek volna falak. A dalokat pedig úgy énekelték, hogy az felért egy súgógéppel is. „Már percekkel a fellépésünk előtt hallottuk, ahogy a tömeg a nevünket skandálja, és ez persze megalapozta a mi hangulatunkat is – mondta a Borsnak Balázs Klári, aki a koncert után nem győzte olvasni az interneten hozzájuk befutó üzeneteket. – Volt olyan huszonéves fiú, aki elmondta, hogy egészen kiskorától hallgatja a dalainkat, vagyis az anyatejjel szívta magába a dalszövegeinket és a dallamainkat. Ez a szeretet egyébként komoly támaszt ad nekünk a színpadon. Bizony megesik, hogy egy-egy régebbi nótánk közben kiesik nekem a szöveg, de ilyenkor csak figyelnem kell, mert a közönség sosem felejti el, ordítva énekelnek velünk.

Korádék húzós hetek, sőt hónapok elé néznek. „Tudom, hogy az én számból nem hangzik olyan jól, de hihetetlenül sűrűn írva telt be a naptárunk az idei nyárra. Az augusztus és a szeptember nagyon pörgős lesz, talán októberben és novemberben lesz egy lélegzetvételnyi szünet, de már az is látszik, hogy decemberben sem fogunk unatkozni” – tette hozzá Klárika.

Indirekt/Bors