KezdőlapCímlapÉlete egyik legnehezebb szakaszán van túl Rúzsa Magdi

Élete egyik legnehezebb szakaszán van túl Rúzsa Magdi

Komoly mélypontjai voltak az elmúlt egy évben Rúzsa Magdinak. Előfordult, hogy az énekesnő abban sem volt biztos, hogy színpadon a helye.

Rúzsa Magdi őszintén beszélt a Borsnak arról, hogy az élete egyik legnehezebb szakaszát tudhatja maga mögött. „A karantén alatt voltak olyan időszakaim, amikor mélyen voltam. A koncerthiány, a hallgatóságból áradó energiák nélkül… egy idő után elveszíti a realitást az ember, összekuszálódnak a dolgok. Eltelt jó pár hónap úgy, hogy egyetlen hangot sem énekeltem. Nem könnyű erről beszélni, hiszen nehéz megtalálni a megfelelő kifejezéseket az érzéseimre. Valamiféle zsibbadt lebegéshez hasonlíthatnám, amiben a régi emlékek úgy köszönnek vissza, mintha nem is a saját életemet látnám. Muszáj volt felráznom magam” – mondta.

Az énekesnőt az alkotás lendítette át a nehéz időszakon: dalokat írt, és hogy visszakapja a régi lendületét, még énektanárhoz is eljárt. „Napok alatt megértettem, hogy ez volt a lehető legjobb döntés. A zene erős gyógyszer, a lelkemben a gondolataim nagyon gyorsan a helyükre kerültek. Elmondhatatlanul várom, hogy újra színpadon legyünk, hogy megint közönségnek muzsikálhassunk.”

Indirekt/Origo