KezdőlapBűnügyElítélik a rendőröket, akik sokkolóval ölték meg a korábbi focisztárt

Elítélik a rendőröket, akik sokkolóval ölték meg a korábbi focisztárt

Öt éve, 2016 augusztusában, rendőri intézkedés közben hunyt Dalian Atkinson, aki hosszú éveken át futballozott a Premier League-ben, de más országokban is megfordult. A rendőröket a család hívta ki, amikor az apjára támadt. A túlzott, erőszakos intézkedés végül halálba torkollott, ezt kedden állapította meg az ügyészség.

Az öt évvel ezelőtti történet egy családi veszekedéssel indult Atkinson apjának telfordi házában. Az amúgy is mániákus depresszióban szenvedő korábbi futballista az apjára támadt, és a torkát fojtogatva üvöltötte, hogy meg fogja ölni. A testvére szerint teljesen elment az esze és dühöngött. Teljesen elveszítette józan ítélőképességét, azt mondta az apjának, hogy már a testvéreit is megölte, és most ő következik.

Az öccse, Kenroy Atkinson riasztotta a rendőrséget, akik csak sokkolóval tudták megállítani Atkinsont. Viszont a sokkolótól leállt a korábbi játékos szíve, így azonnal a mentőket is ki kellett hívni. Az életét már nem tudták megmenteni, a kórházban csak a halál beálltát tudták rögzíteni, amelynek szívleállás volt az oka.

Három év telt el az eset után, amikor 2019 novemberében az egyik rendőrtisztet gyilkossággal vádolták meg Atkinson halálával kapcsolatban. Kiderült, hogy olyan külsérelmi nyomokat találtak a futballista testén és fején, amik a túl erőszakos cselekedettre utaltak. A rendőrök a Covid miatt végül idén április 26-án álltak a bíróság elő, de tagadták a vádakat.

A vizsgálat azonban megállapította, hogy a jogszabályban előírt 5 másodperc helyett 33 másodpercig használták a sokkolót. A már földön fekvő Atkinsont kétszer is olyan erővel rúgták fejbe, hogy a cipő nyoma ottmaradt az áldozat homlokán.

Az ügyészségi vizsgálat megállapította, bár Dalian Atkinson egészségügyi állapota komoly élettani kockázatot rejtett, a halála egyértelműen a fejre mért rúgások, és a sokkoló hatása miatt alakult ki. A volt futballistának esélye sem volt a védekezésre, vagy az ellentámadásra.

Atkinsonról a korábbi kiváló menedzser névrokona, Ron Atkinson mondta, hogy fantasztikus képességekkel megáldott futballista volt. Pályafutása során az Ipswich, a Sheffield Wednesday, a Real Sociedad, az Aston Villa, a Fenerbahce, a Metz, a Manchester City, az Al-Ittihad, a Daejeon és Jeonbuk futballistája volt. Pályafutása során több mint 250 meccsen nyolcvannál több gólt szerzett.

Indirekt/Blikk