KezdőlapBelföldFelcsútra igazolt a fociőrült Istenes – leszerződtette a Puskás Akadémia

Felcsútra igazolt a fociőrült Istenes – leszerződtette a Puskás Akadémia

Az idősebb Istenesről, Lászlóról szól a hír, aki másodállást kapott a fejér-megyei futballklubnál. Ahogy Bence fia, ő is a foci szerelmese, ezért is boldog az új megbizatásával: ő lesz a kommunikációs igazgató.

Marad a Mokka műsorvezetője, így igazából nem tudni, melyik lesz a mellékállása, a műsorvezető mindenesetre büszke az új feladra. „Óriási szakmai megtiszteltetés és öröm ért. Felkérést kaptam egy olyan feladatra, amely ötvöz két, számomra nagyon fontos, általam nagyon szeretett területet. Kettő olyat, amelyekben talán a legjártasabb és legtapasztaltabb vagyok. Ezen területek egyike a sport, azon belül is a labdarúgás, a másik pedig a kommunikáció. A labdarúgással gyerekkorom óta versenyszerűen, a kommunikációval több, mint három évtizede foglalkozom. A kettő elegye pedig bízom benne, hogy igazi hazai pálya lesz számomra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagy örömmel és tisztelettel fogadtam el a PUSKÁS AKADÉMIA felkérését a vezetői feladatra. …” – írja insta-posztjában Istenes László.