KezdőlapBelföld31,5 millió forintot lopott a pécsi pénztáros, fél év múlva feladta magát

31,5 millió forintot lopott a pécsi pénztáros, fél év múlva feladta magát

A tolvaj azért adta fel magát, mert elverte az összes pénzt. Két év börtönbüntetéssel nmegúszta, ami azt jelenti, hogy havonta 1,3 millió forintért ül a rács mögött.

H.M. 2017 nyara óta dolgozott a pécsi bevásárlóutcában valutapénztárosként. Volt ideje kitalálni, hogyan lopja el a pénzt és szívódjon fel utána. Tavaly március 13-án zárás után kiürítette a bolt széfjét, és a 31,5 millió forintnak megfelelő valutával kocsiba ült és Szlovéniába szökött. Hat hónap kellett hozzá, hogy a pénzt elverje, utána önként feladta magát a pécsi rendőrségen.

A vádirat szerint H.M.-t hasonló bűncselekmény miatt kilenc éve 10 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítéltek jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt – írta a baranyavar.hu. Ennek ellenére ezúttal nagyon olcsón megúszta: a Pécsi Járásbíróság jogerősen 2 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és kötelezte az okozott kár megfizetésére. Ami azt jelenti, hogy a munkaadója integethet a pénzének.