A Sugarloaf énekesnője és volt párja, zenésztársa, Tóth Szabi tavaly szakítottak. Ugyanakkor szakmailag továbbra is együtt maradtak. Most derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Enikő újra szerelmes.
Méghozzá egy olyan férfivel poasztolt szerelmes fotót, akihez sok évvel ezelőtt már egyszer gyengéd szálak fűzték. Az énekesnőnek nemrég ért véget kapcsolata Tóth Szabival, akivel együtt szerepeltek a Nyerő Párosban. De nagy meglepetésre tavaly szakított az énekesnő és párja. A Sugarloaf zenekarban ugyanakkor továbbra is együtt zenélnek, szakmailag tehát megmaradt a jó viszony köztük. Mostanra az is kiderült, hogy Enikő újra szerelmes. Egy fotót posztolt, amihez csak annyit írt: „Szeretlek” – szúrta ki a 24.hu. A fotón ugyanakkor megjelölte választottját, aki nem más, mint az ismert táncművész, Patonai Norbert.
A táncosról és az énekes-színésznőről korábban már szóltak hírek. 2018-ban már egy párt alkottak, ám akkor csak pár hónapig tartott a románc a férfival. A fiatal színésznő az Experidance Táncegyüttes Cinderella (Hamupipőke) című mesemusicaljének egyik sztárjaként jött össze az ismert táncossal, Patonai Norberttel. A táncos egyébként Cseke Katinka volt férje, és egy közös kislányuk is született 2001-ben.




















