Már eltette az emlékei közé, hogy ilyen műsor is volt, de már elmúlt. Amikor kérdezték, hogy lesz e újra Exatlon, csak annyit válaszolt: „Ugyan már!”
Elképesztően érdeke kulisszatitkokat árult el Palik László az újrainduló legendás sportvetélkedőről. A TV2 oldalára feltöltött videóból kiderül, hogy a TV2 vezetői minden követ megmozgattak, hogy a műsort az a műsorvezető páros vezesse, akikkel elkezdődött az Exatlon sikerszériája.
Amiről azt gondoltad, hogy már csak egy emlék, az most ismét valósággá válik.
Az, hogy Gelencsér Tímeával fog idén együtt dolgozni az Exatlonban, csak még nagyobb öröm számára. Úgy érzi ugyanis, mintha két új barát, akik rég nem látták egymást, újra találkozik majd, ugyanott.
Az Exatlonnak több titka van. Ez például az egyetlen olyan verseny, ahol mélyen belenézhetünk a boszorkánykonyhába. Mi kell a sikerhez, mit okoz a siker, mitől veszít valaki, és mit okoz az, ha vesztesen tér vissza valaki a lakhelyére
– részletezte a műsorvezető kiemelve, ez az egész ráadásul egy hosszú hónapokon át tartó küzdelem, nem egy alkalomról van csak szó, mint a legtöbb sport esetében.
Az Exatlon az én életemben egy csodálatos történet. Egy szerelem, amit már-már az emlékeim közé tettem.




















