KezdőlapBelföldKulcsár Edina nem szeretne kitartott feleség lenni

Kulcsár Edina nem szeretne kitartott feleség lenni

A sztáranyuka őszintén mesélt anyagi helyzetükről és a pénzhez való viszonyáról. Spoiler: nem G.w.M pénzét költi, ő maga i keres pénzt és ebből nem enged.

Kulcsár Edina nemrég a Nőfilter című podcastműsorban volt vendég, melynek alkalmával az anyagi függetlenség témaköre kapcsán elárulta, hogy nem hagyja, hogy párja, G.w.M, azaz Varga Márk eltartsa őt. 

„Sok ismerősömnek külön bankszámlája van a párjától, ezzel én nem tudok azonosulni. Mi úgy vagyunk a férjemmel, hogy nálunk minden közös, tehát az ő keresete is, az enyém is. Hogy el tudnám-e képzelni az életemet úgy, hogy otthon maradok, és a férjem azt kéri, hogy ne csináljak semmit? A kapcsolatunk úgy kezdődött, mivel nagyon nehéz helyzetben voltam lelkileg. Márk azt mondta, hogy neki semmi problémája ezzel, legyünk együtt, tegyük rendbe egymást lelkileg, és egy kicsit vonuljak vissza. Ő segített nekem akkor anyagilag. Aztán amikor elkezdtem jobban érezni magamat, akkor rájöttem, hogy én nem erre születtem, mert egy nagyon tenni akaró ember vagyok.”

Gyerekkoromban nem volt előttem apakép, nem láttam azt, hogy milyen, amikor egy férfi eltartja a nőt, vagy közös erővel érnek el valamit. Mindig is dolgoztam, és számomra nagyon jó érzés – nem is az, hogy a bankszámlámra pénz érkezik, hanem az, hogy képes vagyok magamat eltartani. Szerintem annál nincs rosszabb érzés és kiszolgáltatottabb dolog, mint amikor egy nő egyedül marad a gyerekekkel, és a nulláról kell megteremtenie mindent, úgyhogy én soha nem akartam így járni, és ez ellen mindig tettem is

– fogalmazott a tartalomgyártó, akinek fontos, hogy meg tudjon állni a saját lábán, de az nem célja, hogy többet keressen a férjénél. 

Nagyon rongáló, amikor egy nő többet keres a párjánál. Nekem volt ilyen tapasztalatom sajnos, és a környezetemben is előfordult, hogy egy idő után a nő a rossz, amiért többet keres, és elkezdik elnyomni, hogy kiegyenlítődjenek kicsit a szerepek. Mondjuk, én pont egy olyan kapcsolatban élek, ami nagyon klasszikus, tehát a férjem jóval többet keres nálam, de persze én is keresek, mert szeretek dolgozni

– mesélte el a podctast műsorban.

„Szerintem azért is van ennyi gyerekünk, mert én egy olyan szinten 400 fokon égő ember vagyok, hogy nekem nincs nagy alvásigényem sem, sőt rosszul érzem magam, ha leülök és megnézek egy filmet, mert túlteng bennem az energia, és azt érzem, hogy valamit csinálnom kell.”

Index