Kiara Lord és Stohl András nem finomkodtak,egymásnak estek a jakuzziban. Először csak beszélgettek, majd hamar elcsattant egy csók is, amely igencsak szenvedélyes lett.
Egyetlen szem eper kellett, hogy végre elcsattanjon az első csók a TV2 produkciójában. A felvételeket elnézve nem játszották meg magukat a szereplők, Kiara Lord és Stohl András olyan csókolózást mutatott be amilyen ritkán látható televízióban.
A randin Stohl egy egy jakuzzi mellett várta partnerét, ahol rózsaszirmok, gyertyafény, pezsgő és gyümölcstál is rendelkezésre álltak, hogy a csábítás tökéletes legyen. Kiara kapott is az alkalmon, és hamar rávetette magát Andrásra.
„Fura helyzetben vagyok, mert te olyan csaj vagy, akivel iszonyatosan jól érzem magam. Semmiféle gátlás nincs bennem veled, semmiféle hátsó szándékot nem érzek benned, nincs bennem veled szemben gátlás” – jelentette ki Stohl, majd azt mondta Kiarának, szerinte azért kezdeményezte a randit, mert biztosan csókolózni akar.
„Úgy éreztem, hogy a kezembe kell venni az irányítást, ezért a tettek mezejére léptem, közelebb húzódtam – mondhatjuk, hogy az ölébe csusszantam –, és az a gondolat volt bennem, hogy most vagy soha, de meg kell történnie az első csóknak” – árulta el később a kameraszobában Kiara, aki egy eper közös elfogyasztásával csábította csókra Andrást.






















