KezdőlapBelföldRadics Gigi magyarázkodni kényszerül a Jimmy dal feldolgozása miatt

Radics Gigi magyarázkodni kényszerül a Jimmy dal feldolgozása miatt

Radics Gigi a tőle megszokott magas színvonalon énekli a Király slágerét új klipjében. De a „Még nem veszíthetek” mégsem tetszik mindenkinek, ezért magyarázkodni kényszerült az énekesnő.

Radics Gigi legújabb dala a DR BRS-sel közösen jegyzett Zámbó Jimmy sláger, a „Még nem veszíthettek” nem várt reakciókat váltott ki a Király rajongóiból. Gigi most a közösségi oldalán írta le gondolatait.

Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e a gondolataimat a legutóbb megjelent projektünkkel kapcsolatos véleményáradat után. Kicsit szeretném tisztába tenni a dolgokat, ha az eddigi nyilatkozatokból esetleg valakinek nem lenne egyértelmű, hogy mit szerettünk volna. sokak szerint nem kellett volna jimmy Még nem veszíthetek című dalához nyúlni, hiszen úgy tökéletes, ahogy van. Ezt senki sem vitatja, hiszen olyan tiszteletet és alázatot érzünk iránta szakmán belül is, mint amennyire imádta, imádja a közönség. Tisztában vagyunk azzal, hogy bármilyen jimmy-dalt is vettünk volna elő, ha nem ez ő hangjával és a belénk ivódott megszokott hangszereléssel szólal meg, az kapásból sokkot okoz néhányunknak, (hozzáteszem, éreztem már én is hasonlót, de mindig próbálok nyitott lenni az újra, aztán azt is megszokja a fül egy idő után). Nem szerettük volna a Királytól jobbat csinálni, hiszen nem is lehet! Szerettük volna más felfogásban átadni a következő generáció számára is azokat a remekműveket, amit hátrahagyott maga után ez a legendás előadó. Azóta viszont változott a világ, a következő generációnak más elvárásai vannak, ha zenéről van szó, és mi ezt próbáltuk megalkotni ebben az új verzióban.

Úgy folytatja, nem bűn változtatni, és legyen nyitott mindenki az újra, akkor is, ha más, mint a megszokott.