KezdőlapBelföldTóth Vera és párja egész Palkonyát vendégül látják karácsonykor

Tóth Vera és párja egész Palkonyát vendégül látják karácsonykor

Igazi gasztronómia nagyüzem a karácsonyi időszak az éneknőnél. Párjával Pauli Zoltánnal mindenkinek igyekeznek kedveskedni valamivel az ünnepek alatt. De Vera azt is elárulta, hogy mi az amiből nem enged, ami nem hiányozhat a karácsonyi menüből.

Szenteste előtt Tóth Vera évről-évre a lakóhelyükön, Palkonyán adnak karácsonyi koncertet a helyieknek a templomban, aminek a felújítására gyűjtenek. „A koncert után pedig mindig tartunk a férjem, Zoli éttermének, a Palkonyhának az előkertjében egy kis karácsonyi fogadást, ahol forralt borral, teával és sváb süteményekkel látjuk vendégül a falubelieket. – mesélte az énekesnő a Story magazinnak.

Nagyon szeretjük ezt a hagyományt, ilyenkor mindenki összegyűlik, beszélgetünk egymással, sőt a barátainkat is meg szoktuk hívni, és ha a vendégeink hazamentek, még a télikertben tartunk egy közös baráti karácsonyt is. A családdal pedig szenteste és karácsony első napján ünneplünk Palkonyán, 26-án pedig Budapesten látogatjuk meg a családot” – mesélte Tóth Vera. A karácsonyi menü egy része hagyományos, a másik viszont teljesen spontán áll össze Veráéknál, aki a töltött káposztából nem enged:

„Imádom! Zoli vagy 300 adagot készít, hogy a zenészeket, a barátokat, a családot is meg tudjuk kínálni, ezt pár nappal előre megfőzi, és karácsonyra beérik.” A másik amit mindig esznek ilyenkor, a halászlé, ami bográcsban, kint a kertben készül. „A férjem édesanyjától Stefánia-vagdaltat is szoktunk kapni, amit egy régi agyag cserépedényben készít el, istenien!” – mesélte Vera. A menü többi részét viszont abból főzik, amit a hűtőben találnak, a desszertet pedig egy helyi cukrászdából veszik.