Advent utolsó vasárnapján kiderült, hogy ki nyeri a Csillag Születik idei döntőjét, és kié lesz a mesés nyeremény.
Nem feltételéül a szerencse volt, ami döntött az RTL idei teetységkutatójban. Légtornászok, táncosok, gumicsirke feldolgozások, bűvésztrükkök, animációs kisfilm, családi produkciók és hatalmas éneklések váltották egymást a színpadon a Csillag Születik döntőjében.
A négytagú zsűri, Köllő Babett, ByeAlex, Geszti Péter és Molnár Áron hosszan tanakodás után választották ki a válogatón legjobb teljesítményt nyújtó előadókat, akik a vasárnapi fináléban mérkőzhettek meg a 24 millió forintos fődíjért. Óriási volt a tét, így minden versenyző odatette magát, hiszen sorsuk ezúttal már csak a nézői szavazatokon múlt. A zsűri tagjai ezúttal csupán a véleményt mondhattak a produkciójukról.
Miután elindult a mindent eldöntő szavazás, már csak a három dobogós produkció előadói álltak a stúdió színpadán. A nézőknek csupán 1 percük volt, hogy eldöntsék, ki nyerje a Csillag Születik 2025-ös évadát. A végső eredményhirdetést ismét végtelennek tűnő percek előzték meg, végül kihirdették, hogy a tehetségkutatót Kristóf Rebeka és Kristóf Béla nyerte meg. Így ők vihették haza a 24 millió forintos főnyereményt.



















