KezdőlapBelföld"Van egy férjem" - Herceg Erika most először engedett bepillantást magánéletébe

„Van egy férjem” – Herceg Erika most először engedett bepillantást magánéletébe

Duci kislányként sokat csúfolták, azt mondták rá, hogy olyan fura. Akkor határozta el, hogy belőle igenis lesz valaki. Herceg Erika őszintén mesélt zenei karrierjéről, de a legmeglepőbb kijelentést mégis a szerelmi életéről tette.

Nem nagyon sokat tudott eddig a magyar közönség Herceg Erikáról. A Megasztár ítésze korábban egy ukrán lánybanda, a VIA Gra énekesnője volt. Eddig nem igazán reklámozta, hogy miért hagyta ott a sikeres zenekart, ám most elárulta:

Szerettem volna az együttessel egy frissebb repertoárt összerakni, rengeteg ötletem volt. Összehívtam egy meetinget a producerekkel, az akkori tagokkal, a zenekari csapattal. Egy maibb, intenzívebb, energikusabb VIA Gra-t akartam létrehozni… Az elején beleegyeztek, aztán fél évet vártam, hogy kezdjük meg, de nem kezdtük. Ezért hoztam meg azt a döntést, hogy kilépek az együttesből” – fedte fel Erika, aki úgy érzi, a zenekarnak köszönhetően lett mára egy erős ember és előadó.

A BORS-nak adott videós interjúban mesél gyerekkoráról, hogy duci kislányként milyen bántásokat kellett átéljen. A sok csúfolásból és a kirekesztettségből azonban erőt merített, de az igazi megnyugvás csak akkor következett be az életében, amikor Magyarországra költözött.

20 éve én nagyon sokat fogytam: 25-30 kilót! Egy helyes lány voltam, modellkedtem és bekerültem az együttesbe. De sosem voltam elégedett magammal. Ez az elégedettség bennem az utóbbi két-három évben, itt Magyarországon alakult ki.”

Erika magánéletéről eddig nem igazán lehetett tudni semmit. MOst azonban kivételt tett és megnyílt a kamerák előtt. Mesélt korábbi szerelméről is, de megtudhattuk azt is, hogy jelenleg foglalt a szíve.

A mostani párkapcsolatom előtt is volt egy komoly kapcsolatom, ami négy évig tartott, de azt észre sem vettem, úgy elszállt, annyi meló volt. Aztán megismerkedtem a mostani párommal” – mosolyodott el, majd elárulta, bár lánykérés nem volt, házastársakként tekintenek egymásra.

Férjemnek nevezem. De nem lesz hivatalos esküvőnk.

De hogy miért, azt is elmondja a videóban.