A helyszín, ahol megszületett egy évtizedeken át tartó könnyűzenei csoda. De nevezhetjük a magyar rock and roll szülőházának azt a budapesti ingatlant, ahol tegnaptól emléktábla hirdeti, hogy innen indult a legendás Hungária együttes karrierje.
Fenyő Miklós maga vatta fel a Hungária együttes emléktábláját. A zenész, akinek 16 évesen írt számával, a mai napig a házibulik kihagyhatatlan slágeré vált Csavard fel szőnyeget című klasszikusával indult a legendás rock and roll zenekar pályája, a ceremóniára így invitálta a rajongókat:
A XV. kerületben állt össze, és próbált először a legendás, rock and roll-t játszó Hungária együttes. Ebből az alkalomból helyezi el az önkormányzat a táblát, az 1979-1980-ban próbahelyiségként is működő ház falán.
Csütörtökön délután megtörtént az avatás, ahol természetesen Dolly és Szikora Róbert is jelen volt. A mai naptól pedig bárki megtekintheti a Hungária „szülőházát” a XV. kerületben.




















