KezdőlapCímlapMűértő közönség: több tejet adtak a tehenek a jazz-koncert után

Műértő közönség: több tejet adtak a tehenek a jazz-koncert után

A túl hangos zenét nem szeretik, a kellemes dallamokat viszont meghálálják az angol tehenek.

Nem Egy Bolton melletti farmon észrevették, hogy a teheneiknek tetszik a hangszórókból szóló jazz, ezért meghívtak egy helyi zenekart, hogy játsszanak a csordának.

A közönségünk fogságban volt, hiszen nem tudtak közben elmenekülni, de úgy tűnt, élvezték az előadásunkat

– mondta a Dixie Beats jazzegyüttes vezetője, John Percival a Smithills Open Farm szarvasmarháiról, ahogy azt is:

Szeretik a kellemes dalokat, de nem túl hangosan, szóval egyértelműen válogatós közönségről van szó.

Majd hozzátette még a BBC-nek: „Egy-kettő közülük még a trombitámat is megízlelte, szóval alaposan ki kell tisztítanom, miután hazaérek” – számolt be a 24.hu.