KezdőlapBelföldCurtis meg sem állt Kínáig, hogy leforgassa új klipjét

Curtis meg sem állt Kínáig, hogy leforgassa új klipjét

Igazi csemegének ígérkezik Curtis új klipje, hiszen azzal a Vinivel készítettek új dalt, akivel épp az Ázsia Expressben barátkoztak össze. Már ott elhatározták, hogy ha élve hazajutnak a kaland-realityből, tolnak együtt valami ütős cuccot. Ezt fogatják most Csunking-ben.

„Ez a srác most a legnagyobb, legígéretesebb fiatal tehetség…” – nyilatkozta Viniről a Bors kérdésére Curtis, aki elárulta, az új dallal szeretnének kijönni az Ázsia Expressz fináléjára, vagyis pontosan egy hét múlva.

A lap a festői Csunkingban érte utol a zenészeket, akik a közösségi felületeikre posztolt képek alapján remekül érzik magukat ismét Ázsiában.

„Tulajdonképpen már Malajziában megdumáltuk, hogy összedobunk egy közös produkciót, és ennek most jött el az ideje. Alapvetően úgy terveztük, hogy otthon forgatunk klipet hozzá, de végül arra jutottunk, hogy a nóta bőven megérdemli az autentikus helyszínt. Szóval, kiröppentünk Kínába.” – mesélte telefonon Curtis.

Németh Vini a tőle megszokott szemtelen lazasággal mesélt a közös munkáról. „Az Ázsia Expresszben töltött egy hetem kevés pozitívuma közül az egyik az volt számomra, hogy megismertem Curtist, akit ma már a barátomnak mondhatok. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Nem számított az a ”két-három” év korkülönbség… Az is hamar szóba került, hogy tolni kellene valami közös cuccot, ha mindketten élve hazajutunk, hiszen nagyjából azonos térben mozgunk. Hazatérve elkezdtem megírni a zenét, amit elküldtem Curtisnek. Bejött neki, szóval már megint Ázsiában vagyunk és rádobunk egy jó kis klipet erre az egészre” – fogalmazott a fiatal előadó.

A forgatás hangulatáról bárki meggyőződhet Curtis Instagram oldalán