Tóth Gabi, Fodor Zsóka és Gáspár Evelin voltak a vendégei a Nőfilter című podctast első adásának. Lengyel Erikával, egyebek mellett a tiszteletről is beszélgettek. Ennél a résznél fogalmazta meg határozott véleményét Gáspár Győző lánya is, aki szerint az emberek nagyon könnyen mondanak ismeretlenül is másokról véleményt, de ő ezekkel nem foglakozik.
„Majd hogyha az emberek véleményén egyszer kenyeret fogok venni, akkor jóllakatom vele a családomat, és meg fogom nekik hálás szívvel köszönni. De hát ez még nem történt meg.”
– mondta az influenszer, aki kizárólag a közvetlen környezete véleményét tartja mérvadónak – számolt be a 24.hu.
„Hiszen ők látják, ők kapják azt a jót, ami én vagyok. Gondoljanak rólam, amit akarnak. Addig látnak engem, amíg a tudatuk ezt elbírja, mert nyilván itt most már bele tudnánk menni egy olyanfajta beszélgetésbe, hogy emberek bizonyos tudattal, bizonyos horizontig látnak. Én egy nagyon értelmes embernek tartom magam, átlag felettinek. Nagyképűen, mert ezt írják rólam, igen, ilyenkor kell nagyképűnek lenni, mert ez így van.”
Elmondta, hogy addig mindenkinek megadja a tiszteletet, amíg vele szemben is tisztelettel viselkednek. De csak addig. EZ ugyanis egy íratlan szabály nála, mert futott már bele olyan helyzetbe, ahol megadta a tiszteletet, de az illető hátulról belérúgott.
A téma kapcsán Gáspár azt is megemlítette, hogy a közösségi oldalakon azt tapasztalja, a mai fiatalok egyáltalán nem tisztelik sem egymást, sem önmagukat.