Expresszvillamossal és sűrűbben induló járatokkal segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a közlekedőket a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején.
A BKK közleményében azt is kiemeli, hogy a pályaudvar ebben az időszakban felújítás és karbantartás miatt egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak. Ebbben az időszakban ezért számos fővárosi járaton a vonatokra érvényes jegyekkel, bérletekkel is lehet utazni – írta a Pénzcentrum.
A legfontosabb állomások, amelyek fogadják és indítják ebben az időszakban az utasokat a Nyugati pályaudvar, Kelenföld, Kőbánya felső, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomás.
A BKK vonatpótló expresszvillamost indít 37E jelzéssel a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, a 3-4 perccel rövidebb menetidőnek köszönhetően a vonattal érkezők gyorsabban érhetik el a Hungária körutat, a Nagykörutat, a belvárost, vagy az M2-es és M4-es metrót. A 37-es, a 37A és 37E villamosok együttvéve rendkívül gyakran közlekednek a Keleti pályaudvar lezárásának idején, csúcsidőszakban 3-5 percenként indulnak a szerelvények a végállomásokról.
A MÁV-csoport vonatpótló autóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion metróállomás és Kőbánya felső vasútállomás között, amelyek gyakran közlekednek. Kőbánya felsőnél a pótlóbuszok az Albertirsai út felőli oldalra érkeznek, és onnan indulnak. Továbbá a Keleti pályaudvar lezárása miatt az M2-es metró szeptember 1-jétől hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik.