Az ATV műsorvezetője, Tótpeti Lili boldogan mesélt friss párkapcsolatáról.
Tótpeti Lili négy éve nyerte el a szépségkirálynői címet, két évvel ezelőtt pedig még nagyobb népszerűségre tett szert, amikor az ATV időjósa lett. A bájos műsorvezető nap mint nap beragyogja a képernyőt, mosolya mögött pedig most egy újfajta boldogság is ott rejtőzik: három év után ismét rátalált a szerelem.
Aki a szívét elrabolta nem más, mint a szintén nagy népszerűségnek örvendő olimpikon, Vég Zsombor judós. Mint kiderült, a fiatalok már egy ideje egy párt alkotnak, és komolyan tervezgetik a közös jövőt.
– Tervben van az összeköltözés, de nagyon fontos az, hogy megőrizzük a privát részét a kapcsolatunknak. Zsombinak, mint élsportolónak, vagy nekem, mint műsorvezetőnek, akik a nyilvánosság előtt élik az életüket, és minden nap a képernyőn vagyunk, nagyon fontos az, hogy kettesben tudjuk megélni ezeket a pillanatainkat. Ami irtó nehéz. Ha kimegyünk az utcára, vagy engem, vagy őt ismerik fel – magyarázta a naphire.hu-nak a műsorvezető.
Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen Tótpeti Lili elfoglalt műsorvezetőként, míg Zsombor élsportolóként rengeteget utazik a versenyek miatt. Ennek ellenére – ahogy ő maga is elárulta – igyekeznek összehangolni naptáraikat, hogy minden fontos eseményen ott lehessenek egymás mellett.