Hamar lefülelték, most már fújhatja a szajrét.
A rendőrségre július 24-én délután érkezett bejelentés, hogy eltűnt egy értékes karóra egy vonyarcvashegyi nyaralóból. Kiderült, hogy a házban aznap egy cég munkatársai takarítottak, feltehetőleg egyikük vitte el a tárgyat – írja saját honlapján a rendőrség.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták, majd kihallgatták a 28 éves alkalmazottat, aki elmondta, hogy hirtelen ötlettől vezérelve tette zsebre a luxusórát. Az egyik munkatársa segített neki abban, hogy a házból kihozza a 2,5 millió forintos lopott holmit. A Keszthelyi Rendőrkapitányság mindkét nővel szemben lopás bűntett miatt indított eljárást.