A Sauber 37 éves német pilótája a mezőny végéről rajtolva ért célba harmadikként, megszerezve élete első F1-es dobogóját.
Történelmi pillanat tanúi lehettünk a Brit Nagydíjon: Nico Hülkenberg 239. F1-es nagydíján végre megszerezte pályafutása első dobogóját – ráadásul nem is akármilyen körülmények között. A Sauber pilótája az utolsó sorból rajtolva, tökéletes gumiválasztással és hibátlan vezetéssel ért célba harmadikként Silverstone-ban, és meghatottan nyilatkozott arról, mennyit jelent számára ez az eredmény.
„Jó érzés. Elég régóta vártam erre, nem igaz?” – kezdte a Sky Sports kamerái előtt. „Mindig tudtam, hogy bennünk van, bennem is valahol. Micsoda verseny volt!”
A tapasztalt versenyző számára nem volt ismeretlen a hátsó sorból való előretörés, hiszen már az előző hétvégén is hasonló bravúrt hajtott végre – még ha nem is ennyire magasra: „Gyakorlatilag utolsó voltam, és újra megcsináltam, amit a múlt héten.”

„Egészen szürreális, őszintén szólva nem is tudom pontosan, hogyan történt az egész. Teljesen kaotikus, vegyes körülmények voltak” – folytatta. „Sokáig túlélőversenynek éreztem. De végig jól döntöttünk, jókor voltak a megfelelő gumik az autón, és nem követtünk el hibát. Ez tényleg hihetetlen” – összegezte röviden a siker kulcsát.
Elárulta azt is, hogy csak az utolsó kerékcserék után kezdte elhinni, hogy valóban sikerülhet: „Tagadásban voltam egészen az utolsó bokszkiállásig. De amikor hallottam, hogy elég nagy előnyünk van Lewisszal szemben, azt mondtam, oké, ez most már valós lehetőség.”
De Hamilton hamarosan megérkezett mögé, így Hülkenbergre komoly nyomás nehezedett: „Tudtam, hogy mindent bele fog adni hazai pályán, a saját közönsége előtt. Azt gondoltam, hogy bocs, srácok, de ez az én napom is. Nem volt más választásom, oda kellett tennem magam.”
A Sauber pilótája végül nem remegett meg: megőrizte a pozícióját, és megszerezte nemcsak élete első F1-es dobogóját, hanem csapata első pódiumát is 2012 óta.
Indirekt/formula.hu