A Nagy Ő kiléte egyelőre titok, ám a pletykák már elindultak, mutatjuk, kik az esélyesek a nézők szerint.
Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója tegnap bejelentette, hogy A Nagy Ő 2025-ben, egy év kihagyás után, visszatér a csatornára. És ha ez önmagában nem lenne elég örömhír, az is kiderült, hogy már ki is választották a hölgyekre váró agglegényt, ugyanis a műsor sztárja ismét egy férfi lesz. Persze kilétét egyelőre homály fedi, de a rajongók máris találgatni kezdtek, így végül három jelöltre szűkült a legnagyobb esélyesek köre. Mutatjuk is, kik ők.
A Nagy Ő 7. évada kapcsán a rajongóknak elsőként Stohl András neve ugrott be, aki nemrég jelentette be, hogy feleségével külön utakon folytatják az életüket. Ezáltal végül is a színész egyedülálló lett, de az persze nem túl valószínű, hogy Stohl András válása után egy újabb párkapcsolatra vágyik a legjobban. Ennek ellenére nem kizárt, hogy valóban az ő kegyeiért küzdhetnek majd a hölgyek.
A kommentelők a színész mellett a rappert látják komoly esélyesnek, hiszen Dárdai Blanka óta hivatalosan szingli. Felröppentek ugyan olyan pletykák, hogy L.L. Junior új párja egy, a koncertjein is rendszeresen résztvevő táncoslány, de ezt a hírt egyik fél sem erősítette meg. A Nagy Duetten készült összebújós fotók óta pedig csak szakmai szinten látták őket együtt, így lehet, hogy csak egy rövid fellángolásról volt szó. Mindenesetre a nézők szívesen látnák őt ebben a szerepben, sőt, jelentkezők is lennének bőven, amihez valószínűleg az L.L. Junior koncertjén készült ominózus videók is hozzájárulnak.
A rajongók igen sokszor említették a mentalistaként ismert Kékesi Dánielt is, akiről a legtöbben csak Danny Blueként hallottak. A 43 éves előadóművész magánéletéről nem sokat tudni, ugyanis sokáig agglegény volt, bár olykor próbálkozott az ismerkedéssel. De ha a mentalista éppen szingli, akkor valószínűleg egy igencsak izgalmas évadnak lehetnénk tanúi, hiszen könnyedén átlátna egy-egy hölgy hazugságain képességei által.