KezdőlapCímlapRengeteg a halott, tombol Irán és Izrael háborúja

Rengeteg a halott, tombol Irán és Izrael háborúja

Izrael harmadik napja bombázza Iránt, míg Teherán újabb rakétákkal támadta az izraeli nagyvárosokat, gyerekek is vannak a halottak között.

Izrael és Irán harmadik napja folytat egymás ellen nagyszabású hadműveleteket. Vasárnap is több rakétahullám és légicsapás sújtotta mindkét ország stratégiai célpontjait, miközben a civil lakosság szenved leginkább a pusztítás miatt. A Washingtonban működő Human Rights Activists szerint Izrael csapásai eddig legalább 406 halálos áldozatot követeltek Iránban, míg az iráni támadásokban 14 izraeli vesztette életét, köztük három gyermek – számolt be a Magyar Nemzet.

Irán vasárnap több mint 270 rakétát és drónt indított Izrael felé. Az izraeli légvédelem többségüket megsemmisítette, de 22 találatot így is elszenvedett az ország, köztük Bat Yam városában, ahol egy lakóházba csapódott rakéta hat halálos áldozatot követelt, köztük egy 9 és egy 10 éves gyermeket. Észak-Izraelben, Tamra arab városában négyen haltak meg, köztük egy 13 éves fiú. A közép-izraeli Rehovotban pedig 42-en sebesültek meg, a Weizmann Tudományos Intézet épületeit is eltalálta egy rakéta.

Az izraeli légicsapások két olajfinomítót és egy földgázfeldolgozót is súlyosan megrongáltak. A teheráni Vali-e Asr tér és az iráni légierő körzetének közelében nagy erejű robbanások rázták meg a fővárost. Az iráni hatóságok vasárnap este elrendelték, hogy a teheráni metróállomások és mecsetek légvédelmi óvóhelyként szolgáljanak, a lakosság tömeges kitelepítése pedig több nagyvárosban megkezdődött.

Izrael és Irán nem mutat hajlandóságot a visszavonulásra. Benjamin Netanjahu miniszterelnök egyértelművé tette: Ami eddig történt, semmi ahhoz képest, amit az ellenségeink a következő napokban érezni fognak.