Tovább fokozódik a magyar orvostársadalom elöregedése, friss adatok szerint ugyanis 2024-ben a még praktizálók 23,4 százaléka töltötte be a jelenlegi nyugdíjkorhatárt.
A KSH friss adatai szerint 2024-ben átlagosan 43 123 orvos dolgozott Magyarországon a fogorvosokkal együtt. Ez 2,5 százalékos növekedés a 2023-as adatokhoz képest és már második éve, hogy meghaladja az orvosszáma a – pandémia során visszaeső – 2019-es szintet. Ebből a 43 ezerből 10 ezren 65 év felettiek, ezen belül is 5 795 fő volt 70 év felett.
A dolgozó 70 év feletti orvosok aránya is tovább emelkedett: 13,44 százalékát adták az összes dolgozó orvosnak. Egyes megyékben ennél jóval súlyosabb a helyzet: az orvosok több mint 30 százaléka is a nyugdíjaskorúak közé tartozik. Az életkor önmagában még nem lenne probléma, azonban minél nagyobb arány tesznek ki az idős orvosok a dolgozó orvosokon belül, annál nehezebb lesz pótolni őket, amikor nyugdíjba vonulnak. Mert utánpótlás nemigen van.

A WHO szerint nemcsak az öregedés számít, hanem az a mutató is, hogy hány orvos jut 100 ezer főre. Az Eurostat adatai szerint hozzánk a legközelebb, Ausztriában a legjobb a helyzet, ott 100 ezer főre 540 praktizáló orvos jut. Hazánk sajnos a sor másik végén van. Magyarországon rosszabb a helyzet Horvátországnál, Romániánál is, csak a szerbeknél, franciáknál, belgáknál jut kevesebb praktizáló orvos 100 ezer lakosra.